Spanyolos lakás Budapesten, mely egyszerre meleg, otthonos és nagyvonalú

Enteriőr | Utoljára szerkesztve: 2023. 01. 27.

A Szövetség utcában tervezte meg ennek a lakásnak a mai, bámulatos arculatát szinte a semmiből Sátori Edit tervező, magyar tulajdonosa számára.

A lakás mindössze csak 24 négyzetméteres, ezért az ilyen kis térnél a nagyvonalúság rengeteg tervezői bravúrt igényelt: konyhát, étkezőt, nappalit, hálót és fürdőszobát is ki kellett alakítani, valamint a lehető legtöbb tárolóegységet is. (ilyen kreatív térfelhasználással már nekünk is volt dolgunk)

A lakás rekonstrukciója során kiderült, hogy a spanyol építészetre nagyon jellemző poroszsüveg födém bújik meg ott, ahol most az előtér került kialakításra: lehet, hogy a spanyolos hangulat Júlia hatodik érzéke volt!

Júlia Budapesten tanul művészettörténetet. Spanyol gyökereinek is köszönhető a temperamentuma és az, hogy a pezsgő társasági élet és a természet szerelmese.

A kreatív téralkotás és a puritán funkcionalizmus elegyeként végül egy olyan lakás született, mellyel mind a tervező, mind a tulajdonos elégedett lett – valamint legújabb hosszú távú bérlője is, akinek mi adtuk ki ezt a káprázatos lakást ingatlankezelőként, és mondhatjuk, élőben ugyanolyan, ha nem káprázatosabb, mint Gosztom Gergő kiváló fotóin!

Tervező: Sátori Edit, Fotók: Gosztom Gergő, Stylist kiegészítők: ZARA HOME, STUDIO NOMAD, Solinfo, Forrás: Reklektik.hu

Amennyiben Budapesten szeretnénk hosszú távon kiadni lakásunkat, akkor a Nyolcas.com tapasztalt csapata az, aki megtalálja az igényes bérlőket és tehermentesíti a bérbeadókat.

HA tetszett a cikk, akkor lájkolj minket és oszd meg másokkal is:

« Felújítottunk és berendeztünk egy 95 négyzetméteres nagypolgári lakást a Ráday utcában Ingatlankezelő cégként Mi komplex szolgáltatást nyújtunk, és ha kell egy üres ingatlanból is hosszútávon bérbe adható remek lakást varázsolunk. »