Annyira jól sikerült ennek a Ráday utcai lakásnak a felújítása, hogy a tulajok inkább nem is adták ki!

Lakás | Utoljára szerkesztve: 2018. 06. 29.

Egy modernista és minden szempontból csodás lakás következik Budapest szívéből.

Saját projektjeinket bemutató sorozatunk egy újabb lakását mutatjuk be, melyre, ha szabad ilyet mondani, nagyon büszkék vagyunk. Egy Svédországban élő, magyar házaspár bízott meg minket ennek a már részlegesen felújított, de teljesen bútorozatlan 65 négyzetméteres Ráday utcai ingatlannak a teljes bútorozásával és a felújítás befejezésével. Nagy örömmel vetettük magunkat a munkába, mivel a terek sok jóval kecsegtettek és a tulajdonosok is szabad kezet adtak a helyiségek átszabásához!

A felújítás során az eredetileg konyhaként működő helyiségből egy teljesen új hálószobát csináltunk, a konyhát pedig a kortárs trendeket követve a nappaliban alakítottuk ki, amerikai konyhás megoldással. Így egyrészt az alapból egy hálós lakásból két hálószobás ingatlan lett, valamint a nappalis konyha egy dizájnos és esztétikus közösségi térré alakult; közös vacsorák, baráti borozgatások vagy épp családi együttlétek meghitt helyszínévé vált.

A lakás egy csodálatos, körgangos épületben van Budapesten, a Ráday utca sétálóutcás részén; az épületet nagyon szépen rendben is tartják, azonban a gang miatt kevésbé fényes maga a lakás: ezt rengeteg elrejtett lámpával és kreatív világításrendszerekkel orvosoltuk. A bútorozásnál pedig a mai trendek, az élhetőség, az esztétikum, a jól belakható terek és a látványos, valamint minimalista elemek keverése volt a célunk.

A megrendelő pár a felújítás közben nem is látta a lakást, csak kulcsra készen, három hónap múlva. Míg ingatlankezeléssel is megbíztak minket, a házaspár végül annyira beleszeretett a végeredménybe, hogy úgy döntöttek, szeptemberig még a lakásban laknak és csak utána adjuk ki hosszú távú bérlőknek. Ennél nagyobb bókot a felújítás sikerére úgy érezzük, nem is kaphattunk volna.

HA tetszett a munkánk, akkor lájkolj minket és oszd meg másokkal is:

Itt nézheted meg a többi képet is:

Ez az ukrán lakás olyan, mintha egy 5 csillagos hotel lenne »