Nem fogod kitalálni, mi most Budapesten a legkeresettebb ingatlantípus

Lakás | Utoljára szerkesztve: 2018. 06. 11.

Eddig szinte szitokszó volt, most viszont az egekben szárnyal az eladása!

Második reneszánszukat élik Budapesten a panellakások, virágzik a panelek adás-vételi piaca – derül ki a hvg.hu beszámolójából. Míg ezek a szocializmus alatt gombaként szaporodó épülettömbök évtizedekig a külsőre csúnya, belsőre csak a minél több embert egy helyre bezsúfolására épített otthonok hírében álltak, addig 2018-ra teljesen fordult a kocka. Vajon miért? Tettük fel magunknak a kérdést és összegyűjtöttünk nyolc érvet (ugyebár nyolcas.com-ként a név kötelez!) a panellakások mellett.

1: Jutányos ár

Míg a téglaépítésű lakásoknál 400 ezertől 550 ezer forintig mozognak a négyzetméterárak, addig egy panellakást 370-420 ezer forint/négyzetméterig beszerezhetünk.

2: Praktikus kialakítás

Valljuk be: a panelek jó elosztásaival csak az újépítésű lakások vetekszenek! Ezek a lakások az első olyan épületek a múltból, melyeknél kis alapterületen alkottak jó elosztásokat; míg a nagypolgári téglalakások régen arisztokratikus igényeket kiszolgáló terei (mint a cselédszoba, hall és nappali, kihasználhatatlan /és kifűthetetlen/ belmagasság) mára teljesen funkciójukat vesztették, addig a panelek még mindig a praktikus élhetési beosztások mintapéldái.

Fotó: Nyolcas.com

3: Békés lokáció

A legtöbb paneltömböt a külvárosban húzták fel, mely sokak számára a csendesebb, zöldebb, élhetőbb környék hívószava. Emellett a nagy épületek többsége csak külsőre ilyen visszás: belülről, mivel a legtöbb panel terasszal is rendelkezik, bámulatos a kilátás!

4: Jó közlekedés

Míg az úgymond gazdagabb kertvárosi részeknek (mint például Pasarét, Törökvész, Sashegy vagy épp Szentimreváros dombos része) csapnivaló a tömegközlekedése (tapasztalat), addig a legtöbb külvárosibb paneltömböt kötöttpályás vonalak mellé építették – HÉV, villamos és metró is elérthető a panelek többségénél, például a római-parti lakótelepnél, ami a panelek Rózsadombja.

5: Nincsenek zsákbamacskák

Nincs mit kertelni ezen: egy polgári lakás megvásárlása ezerszer több rizikófaktort hordoz magában, mint egy panelvétel. Korrodálódott csövek, nyolcvan éves gázvezetékek, vizes falak, alacsony amperóra és még több tucat rejtett hiba leselkedhet egy régre visszanyúló történetű lakásban. A panelekkel nincsenek ilyen váratlan (és kellemetlen) meglepetések, így a felújítás költsége is könnyen előre tervezhető.

6: Lényegesen olcsóbb – mégis szinte ugyanannyiért kiadható!

A fent említett négyzetméterárakat ha felszorozgatjuk egy átlag 40 négyzetméteres lakásra, akkor a panel átlagban 16 millió forint körül mozog, egy téglaépítésű pedig alsó hangon 19 millió fölött. Azonban ha megnézzük a hosszú távú bérbeadásokat, akkor láthatjuk, hogy alig 5000-15000 forint havi különbséggel egy azonos paraméterű téglalakást és panellakást kiadni. Ami lássuk be, nagyon nem mindegy.

7: Dinamikusan fejlődő környékek

A panelek régi ellenszenvéből a friss népszerűség irányába mutat az is, hogy számos lakótelep környéke bámulatosan szépen felújult. Kiemelkedően jó példa erre az eddig (fogalmazzunk finoman) nem túl népszerű békásmegyeri lakótelep mérhetően egyre nagyobb és nagyobb vonzóereje: mivel a kiülős éttermekkel, halasokkal, kocsmákkal és egységekkel kibővült, kinti vetítésekkel, megszépült parttal, izgalmas piaccal megújult Római-part alig két megálló tőle.

8: Modern külső – jól fizető bérlő

Nyolcadik érvnek hagytuk azt, amiben igazán jók vagyunk, ugyanis nem egyszer és nem kétszer csináltuk már, ez pedig a hosszú távú bérbeadásra felújított panelek.

Fotó: Nyolcas.com

Persze, hogy ódzkodva venné meg vagy ki valaki azt a lakást, melynek még mindig egy lepattogzott pálmafás faltapétája van és piros gumis borzalom van a padló helyén – viszont némi befektetéssel fantasztikusan modern, stílusos, esztétikus és otthonos lakásokat lehet kialakítani gyorsan és elérhető áron. Melyek, ha hosszú távú kiadásban gondolkodsz, már két év alatt simán visszahozzák az invesztált összeget.

Úgyhogy jegyezzük meg ezentúl, hogy a panel mára nem szitokszó, hanem az elérhető, igényes és praktikus ingatlanbefektetés új mérföldköve!

Ez az ukrán lakás olyan, mintha egy 5 csillagos hotel lenne »